Production Year [1965]: A Jókai Mór azonos című klasszikusából forgatott film cselekménye hűen követi a regényét. Az 1840-es években játszódó történet Baradlay Kazimír főispán halálával indul, aki végrendeletével három fia és felesége sorsát is kijelöli. Richárd (Mécs Károly) katonaként, Ödön (Bitskey Tibor) szentpétervári diplomataként, Jenő (Tordy Géza) pedig bécsi hivatalnokként hivatott az uralkodót szolgálni, özvegyének pedig hozzá kell mennie Rideghváry Bencéhez (Básti Lajos), a császár vármegyei adminisztrátorához. Ha nem is azonnal, de az apai végakarattal mindannyian szembeszegülnek: Ödön átveszi az irányítást a megyében Rideghváry helyett, Richárd a tiltás ellenére megnősül, majd a forradalom kitörésekor átáll huszárcsapatával a felkelők oldalára, Jenő pedig a szabadságharc bukása után magára vállalja a család bűneit.
A kőszívű ember fiai Jókai egyik leghíresebb és legkedveltebb regénye, bővelkedik filmvászonra kívánkozó kalandokban, látványos tömegjelenetekben, és miközben egy családtörténetbe ágyazza a nemzeti sorskérdéseket, a romantika és a humor sem hiányzik belőle. Várkonyi Zoltán adaptációjának legnagyobb erénye, hogy Erdődy János forgatókönyvíró és Fehér Imre dramaturg közreműködésével sikerült a több szálon futó, 650 oldalas regény cselekményének és konfliktusainak lényegét belesűríteni közel 160 percbe. A nyaktörő tempó miatt nem tud igazán elmélyülni a karakterek drámája, nemcsak az epizodisták, de a főszereplők is tipizáltak, cserébe a kortárs hazai filmekben megszokottakhoz képest páratlanul látványos akciójelentek követik egymást igényesen kidolgozott belső díszletek és külső kulisszák előtt.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..