A haláltól a világ minden táján félnek az emberek, ezért előszeretettel burkolják misztikus ködbe, veszik körbe misztikus rítusokkal a túlvilágba való átlépés pillanatait – a film ezeket a meghökkentő szokásokat tárja elénk a világ legkülönbözőbb tájairól. Látogasson el Nepálba, ahol a holttesteket eltemetés helyett egy szent folyó partján elégetik; Németországba, ahol egy közösség plasztikai beavatkozásnak veti alá, majd közszemlére teszi halottait; és Amerikába, ahol egyesek szépen feldíszítik elhalt szeretteiket, majd ékes érckoporsóba fektetik őket. Ezen az árnyékvilágon biztosnak csak a halál nevezhető tehát – a körítés tájról tájra más…
A különböző vallások nemcsak magyarázattal szolgálnak arra, mi is van a halál után – csökkentve ezzel a szorongató bizonytalanságot – de szabályozzák a halál körüli rítusokat is, vagyis olyan mankókat, olyan forgatókönyveket kínálnak, melyek segítik az embert gyászában. Ugyanezt tudja a közösség, és ezt tudják a közösségben kialakult szokások. A régi magyar hagyományok szerint például a halált a ravatalozás követte, és amíg az elhunyt a házban volt az élőknek számos szigorú szabályt kellett betartaniuk, rengeteg különleges feladatuk volt a halott gondozásán át, a berendezés megváltoztatásáig, és az olyan babonáknak való engedelmeskedésekig, mint például a tükrök letakarása. Ilyenkor az életben maradtak fontos funkciókat, feladatokat kaptak, dolgokat, amiket még megtehettek a halottért, miközben a közösség, a család, a barátok, ismerősök mind segítették őket, mint jelen voltak a virrasztás, a siratás, a tor idején.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra 
másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
