A zene örömforrás. Élvezet játszani és hallgatni. Lehet rá táncolni, extázisba jönni, de kikapcsolódni, relaxálni is. A zene arra is hatással van, aki nem foglalkozik megértésével, tanulásával, azaz nem ért hozzá. Ám, aki megismerkedik a zene törvényszerűségeivel, (szabályaival), esetleg hangszeren játszik, vagy énekel is, az nem csak érteni, hanem élvezni is jobban, mélyebben fogja. Zenének tekinthetõ-e a rigók éneke? A vonat zakatolása, a tücsök “hegedülése”, vagy a szél fütyülése? A zene sokrétûségét,összetettségét már az is jelzi, hogy a fogalomra nincs egységes, általánosan elfogadható definíció. A hangok áramát az emberi szemlélet és elhatározás, hagyomány és megállapodás, vagyis a kultúra teszi zenévé.
A zene alapanyaga a hang, és annak hiánya a csend. A zene – csaknem ugyanúgy, mint a nyelv – megfoghatatlan. Évezredeken keresztül próbálták meg megfogalmazni pontos mibenlétét, melynek megértéséhez nem elég ismerni a létrehozásában résztvevő neuronhálózatok összességét, melyek lokalizálhatósága önmagában is számos kudarc forrása lehet.
Nem elég megállapítani, melyek a “kellemes” és “kellemetlen” hangközök. A zenének van egy mindezeken túlmutató, nehezen felfogható kvalitása, és mindennapi életünkben betöltött szerepe, melynek megfogalmazása helyett álljon itt Bárdos Lajos szállóigévé vált mondása: “Zene nélkül lehet élni, de minek?”