[Production Year:1989]: A keresztes hadjáratok korában egy háborúzásba belefáradt itáliai ifjú, Francesco, otthagyja dúsgazdag családját, lemond vagyonról, sikerről, nemesi rangról, hogy szegénységet fogadjon, segítsen a szenvedőkön, és megalapítsa a ferences rendet. Assisi Szent Ferenc életének legendás történetét most a magyar származású Kertész Mihály (Michael Curtiz) korhű rendezésében láthatjuk, nagyszerű színészek alakításával és az eredeti környezetben felvett, felejthetetlen képekkel.
Eredeti neve Giovanni di Pietro di Bernardone volt, de leginkább Francesco néven ismerték, ugyanis édesanyja francia volt, s Franciácska néven szólította a fiát, melynek olasz megfelelője Francesco. Édesapja Pietro di Bernardone volt, Assisi-beli gazdag ruhakereskedő, a tehetős vállalkozói kör egyik befolyásos tagja. Ferenc tanulmányokkal töltötte ifjúsága nagy részét. Több nyelven folyékonyan beszélt, köztük latinul is, s a tanulás és a harci játékok mellett szívesen mulatozott ifjú nemes barátai társaságában.
Jordanus szerint Ferenc 1209. február 24-én, a Máté evangéliuma 10:9 sorainak hatására elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Durva csuhát vett fel, és mezítláb, anyagi javak nélkül elkezdett a megtérésről prédikálni. Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált az állatoknak is. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon (festmények, szobrok) alakja gyakran látható állatok (elsősorban madarak) társaságában. 1226-ban gyógykezelésre ment Rietibe, onnan Sienába szállították, végül hazavitték Assisibe, ahol az első szerzetesközösség lakóhelyén, a Porciunkulában hunyt el.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..