Production Year: [1948]: Sokan kizárólag Alekszandr Fagyejev Az ifjú gárda című regényéből ismerik azoknak a fiataloknak a tetteit, akik 1942. szeptemberétől 1943 januárjáig küzdöttek a maguk módján a német megszállás ellen Krasznodon városában. Elárulták őket, és a nácik kegyetlenül megkínozták, majd 1943. január 16-tól kezdve többségében kivégezték a fiatal fiúkból és lányokból álló szervezet tagjait. Egyre többen vannak olyanok, akik a múlt minél jobb megismerése érdekében akár kötelező olvasmánnyá tennék Alekszandr Fagyejev Az ifjú gárda című regényét. Ugyanis az utókor számára nemcsak tanulságul, hanem példának is állítható fiatalok története alkalmas arra, hogy átlássa mindenki, mit okozhat egy háború.
Persze, ma már a világon mindenhol ismerik a krasznodoni ifjúgárdisták hőseinek nevét és tetteit, ahogy a maguk módján harcoltak a náci megszállók ellen. A sors furcsa fintora, hogy ezek a szinte még gyerekek – a legfiatalabb 14 éves volt közöttük – nem élhették meg a pár héttel később, február 14-én bekövetkezett felszabadulást, amikor a Vörös Hadsereg elfoglalta hőn szeretett városukat.
„Volt, aki úgy jellemezte az Ifjú Gárdát, hogy a története a mártíromság, a kölcsönös segítségnyújtás, a találékonyság, a fantasztikus szerencse, és a tragédia csodálatos kombinációja”
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..