Stan és Pan: A táncmesterek

december 22, 2022 No Comments »

film-archives-logoProduction Year:[1943]: A fiúk ugyan balettiskolát nyitnak, ám fő tevékenységük abban merül ki, hogy segítsenek egy ifjú feltalálónak, hogy eladja nagyszabású ötletét, és ezzel belopja magát barátnője apjának szívébe. Hatalmas erőfeszítések árán, de sikerül összeszűrniük a levet egy csapatnyi biztosítási csalóval. Ám, mint tudjuk, minden jó, ha jó a vége… / Stan Laurel eredeti nevén: Arthur Stanley Jefferson az észak-angliai Ulverstonban született. A kis Stanley a kulisszák között nőtt fel és igazán nem meglepő, hogy egy napon ő maga is „komédiásnak” állt.

1906-ban kezdte a pályáját Glasgow-ban, a Pickard’s Múzeum egyik előadásán, majd rövidesen a Fred Karno pantomim-társulatához csatlakozott. A Karno társulatnál működött egy másik fiatal brit komikus-jelölt, akit később a világ Charlie Chaplin-ként ismert meg.

Oliver Hardy eredeti nevén: Norvell Hardy az USA Georgia államának Harlem városában született, és afféle polgári életpályát gondoltak szülei a kis Norvellnek (az „Oliver”-t csak később, apja halála után – aki szintén Oliver volt – tette hozzá nevéhez). Jogásznak készült, azonban skót származású bátyja volt az, aki 1910-ben megmutatta és vonzóvá tette a fiatalember számára a zenés színpadok világát, később a film világát, sőt énekes-táncos komikusként többször fel is léptek együtt. Az „új művészet” csakhamar bűvkörébe vonta a fiatalembert, főképpen, amikor a statiszta szerepeken túl nagyobb szerepeket kapott, míg végül egy életre szóló szövetségre lépett Stan Laurellel.


Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration