Production Year:[1957]: Kurosawa japán környezetbe helyezi Gorkij ismert darabját. A kapzsi háziurat – saját felesége, Osugi felbújtására – itt is megöli Sutekichi, a tolvaj, aki ugyan Osugi szeretője, de annak húgába szerelmes. Ezen az úton azonban nem nyerheti el a lány szerelmét… / Kuroszava Akira Japán talán legismertebb filmrendezője. Nagy hatással volt rendezők több generációjára világszerte. Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó műve halála után, 1999-ben jelent meg. Kevés olyan filmkészítőt ismerünk, akinek pályafutása ilyen hosszú és munkássága ilyen közkedvelt lett volna.
Nyolcadik gyermekként született egy tokiói családban. Apja tornatanár volt, aki kedvelte a nyugati kultúrát, különösen a sportot és a filmeket. Az általános iskolában egy tanára bátorította, hogy rajzoljon és fessen. 1936-ban a Nikkatsu filmstúdióhoz került, ahol rendezést is tanult, miközben ott asszisztenseként dolgozott, forgatókönyveket írt, és a vágással ismerkedett. Korai filmjei a háborús japán propagandájaként értékelhetőek, nacionalista témákkal foglalkoznak. Egy sztrájkban vállalt szervező szerepe miatt elbocsátották. Ekkor két társával közös céget alapított.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..