A legyek ura

november 6, 2022 No Comments »

Production Year [1963]: A regény cselekménye egy lakatlan szigeten játszódik, ahova egy csapat angol kisfiú kerül egy repülőgépkatasztrófa túlélőiként. A gyerekek magukra vannak utalva, a szigeten nincsenek felnőttek, így fokozatosan eltűnnek az otthon megszokott szabályok és korlátok az életükből. A történet főszereplői Ralph, Röfi, Jack, Simon, Roger és egy ikerpár, Sam és Eric. A fiúk először is vezetőt választanak maguk közül. Ennél a választásnál Jack, a kórus vezetője, alulmarad Ralphfal szemben. Ralph ezután igyekszik megszervezni a sziget életét, ebben Röfi van a legnagyobb segítségére, egy szemüveges, asztmás, kicsit túlsúlyos kisfiú, akit a többiek sohasem fogadnak be igazán maguk közé.

Ralph a „született vezér közvetlenségével” van megáldva. Első nagy döntése szerint „azt kell eldönteni, hogy sziget-e vagy nem”, ahol vannak. Miután Ralph, Jack és Simon megállapítja, hogy tényleg egy lakatlan szigetre kerültek, Ralph azt javasolja, hogy tüzet kellene gyújtaniuk, „mert megeshetik, hogy jön erre egy hajó, s nem vesz észre bennünket”. Habár a történet vége felé elfelejtkezik a tűz alapvető céljáról. Ez mutatja, hogy a korrupció még a legtisztább embereket is megfertőzheti. Ralph úgy tűnik, jó szándékú, de sokszor a népszerűség megszállottsága Röfi csúfolására viszi, hogy visszanyerje hatalmát.

Figyelemre méltó, hogy még a fejetlenség kellős közepén is képes udvarias lenni és logikusan gondolkodni, például mikor a gyerekeknek meg kell vizsgálniuk a vársziklát, Ralph vállalja a vezetést annak ellenére, hogy fél a „szörnytől”. Ralph-ot néha olyan irodalmi eszköznek tartják, ami segít a nézőnek felismerni a történetben megjelenő belső gonoszt. „[Ralph] hangosan siratta ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét.”

Ralph testesíti meg a jó szándékot, de végül is nem sikerül végrehajtania terveit. Azzal, hogy Ralph elítéli az erőszakot, ellensúlyt képez Jack erőszakhoz való vonzódásával szemben. Jack a történet során attól kezdve, hogy kinevezi magát vadásznak, ugyanazzá a fenevaddá válik, mint akit megölt. A történet vége felé Jack elhagyja a törzset, és egy sajátot alapít. Az ellenállhatatlan, sötét természete és a hús reménye rögtön csatlakozásra bírja a sziget lakóinak nagy részét a sokkal erőszakosabb csoporthoz. Jack lázadása történések egész láncolatát váltja ki, amely során a szigeten eluralkodik a káosz: kezdetben a megvadult törzs tagjai megölik Simont egy törzsi tánc során, aztán Roger meggyilkolja Röfit, végül megpróbálják Ralphot is levadászni.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration