Production Year:[1960]: Nicola még gyerekkorában került ki Amerikába. Felnőttként, két gyerekkel és a feleségével visszatér Olaszországba, hogy megcsinálja élete üzletét. Arról viszont megfeledkezett, hogy olasz állampolgárként köteles bevonulni katonának… (Megjegyzés) A filmtörténethez Olaszország a verismo irányzattal járult hozzá. A némafilm korában gyökerező stílus ragaszkodott a természetszerű beállításokhoz. Az olasz neorealista film első úttörője Luchino Visconti Megszállottság című filmje, mely a kisember mindennapját, és nem a luxusosztályt mutatta be.
Filmjében ragaszkodott a szegénység kopár ábrázolásmódjához.
A háború után Roberto Rosselini Róma nyílt város, Vittorio De Sica Biciklitolvajok, vagy Visconti Vihar előtt filmje az utcán találtak témára. A 60-as években az olasz producerek a nemzetközi koprodukciók felé fordultak. A televízió megjelenése azonban elsorvasztotta az olasz filmgyártást. Az olasz filmművészet újabb fénykorát az új hullám sajátos olasz változatának kialakulása jelentette. Michelangelo Antonioni A kaland, Az éjszaka, valamint Federico Fellini Édes élet című filmjei jelezték feltörekvésüket. Sikert nemzetközi szinteken is elértek, a cannes-i, berlini, velencei fesztiválokon is dijakat arattak. Antonioni az aszketikus szemléletet, Fellini a túlzások gyönyörére fektette a hangsúlyt, azonban mindketten a kor társadalmának romlottságára fókuszáltak. Fellini a mágikus realizmus atyja lett a filmművészetben.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..