Ödipusz, komplexus nélkül, adta ezt a találó címet annak idején e filmről írva Claude Mauriac. Majd minden ember gyűlölettel vegyes nosztalgiával emlékszik vissza gyerekkorára: a család majdnem mindig lelkifurdalást, bűntudatot okoz, innen már nincs messze a gyűlölet, s vajh hol az a pátriárkái életkorú s bölcselmű agg, aki e szörnyűségre megbocsátó mosollyal tud visszagondolni. Nagy írók sora egész pályáján mintha csak bátorságot gyűjtene, hogy végre felszabadultan szólhasson gyerekkoráról, szüleiről. A Szívzörej olyan, mint egy igazi, önéletrajzi fogantatású „első film”.
De csak felszínes szemnek olyan, csak távoli rokona Vigo remekének, a Magatartásból elégtelennek, vagy a Négyszáz csapásnak.
Truffaut szegényes kispolgári gyerekkorát utálta, Louis Malle meg szégyellnivalóan gazdag nagypolgári emlékeit. Persze nem ez választja el a két filmet, ezt inkább csak azért érdemes megjegyeznünk, hogy a gyerekkori lét közös, mindenki számára közös megaláztatásaira ügyeljünk, nem a „gyomor”, de a szív fájdalmaira. Amikor Truffaut, majdnem ismeretlenül és majdnem kamaszon még átvilágította a gyerekkorát, nem volt túl e fájdalmakon: szenvedett tőlük. Louis Malle filmje, a Szívzörej egy érzékeny „felnőtt” műve, a fájdalmakat feloldó emlékezés filmje…
/A film tartalma röviden/: Dijon, 1954. Egy gazdag nőgyógyász tizenöt éves kamaszfia ismerkedik a szerelemmel és a női testtel. Nem túl komoly szívpanaszok miatt egy elegáns szanatóriumba kerül. Rádöbben, hogy anyja (akit szeret) megcsalja apját (akit ki nem állhat). Kamaszlányok körül legyeskedik, s egy furcsa éjszakán végül is anyja ismerteti meg a testi szerelemmel.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra 
másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
