Pedro Almodóvar az egyik legzsigeribb kortárs filmcsináló, ám az őszinteség önmagában még nem művészi kategória. Mindennek dacára: a spanyol alkotó talán legbámulatosabb erénye mégis csak az, hogy a „szubkulturális” tabu(ka)t el tudta fogadtatni a nagyközönséggel, újraértelmezve a szenvedély fogalmát. Almodóvar számára a „nemek csatája” értelmezhetetlen, nemlétező. Az érzékek iskolájában, és a szerelemben, ő nem ismer Nem-et. Mégis: a szexuális identitását nyíltan vállaló, alkotóként a gay-esztétika félreérthetetlen stílusjegyeit fölvonultató művész több mint tíz éven át dolgozott a vetítőtermek sötétjébe szánt „coming out”-ján.
Almodóvar, aki középiskolai tanulmányait a ferences atyák iskolájában végezte, a Rossz nevelés-ben már nem bújik maszkok mögé.
Nem teszi önmagát idézőjelbe, időnként kikacsintva a nagyérdeműre, föl-fölvillantva az „extrém figurák” arcképcsarnokában elhelyezett képzeletbeli portréját: „Lássátok, én is ilyen „egzotikus”, sebezhető vagyok – akárcsak ők.” A Rossz nevelés tisztelgés a film noir előtt is. Almodóvar munkájában három „valóság” jelenik meg, miközben az egyetlen „igaz” történet nem lehet más, mint maga a film. A többi mind hazugság. A mediterrán auteur-t egyébként kabbalisztikus kapcsolat fűzheti a hármas számhoz. Ennyiszer történik utalás a végzetet sugalló „látogatásra”. Az első a kommersz kozmetikumok világából mindnyájunk számára oly’ jól ismert „2 in 1” koreográfiájára épül: Ignacio-Juan-Ángel meglepetésszerű látogatása Enrique-nál, kezében a Látogatás című írásművel.
A – filmidőben – második Enrique és a „valódi” Ignacio, leginkább erotikus értelemben emlékezetes mozi-élménye: a gyöngyvásznon kedvencük, Sara Montiel, aki miután visszatér a kolostorba, átélve „Esa Mujer” sorsát, lemond a világi örömökről. A harmadik Berenguer úr váratlan, rémületes föltűnése a forgatás utolsó napján. Almodóvar a borzalmat-perverziót sajátos humorral, iróniával, a melodráma eszköztárát bevetve palástolja, kényesen ügyel arra, hogy mindvégig távolságot tartson hőseitől; irtózik az ítélkezéstől.
Szenvedély dolgában különösképp. A bámulatos Gael Garcia Bernal által megformált femme fatale, és „bájos” szörnyeteg kivételével majd’ mindegyik szereplője rémisztően esendő ember, önmaga rabszolgája. Enrique-t a kíváncsisága hajtja, hogy műkedvelő detektív legyen, a teljes kiábrándulásba kergetve magát. Manolo atya hiába hagyja el a hitközséget, változtat nevet-hivatást, nősül meg, nemz gyereket, újra kísértésbe esik, hogy (micsoda abszurdum!) számára már a gyilkosság se hozzon „megváltást”. Örökké zsarolható marad. Ignacio, akit megnyomorított, nem képes bosszút állni rajta; csak pitiáner, szánalmas megoldásokra futja erejéből.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra 
másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
