Production Year: [1978]: Kitör a vakáció, de Péterke (aki a neve ellenére kislány) kénytelen az otthonában tölteni a nyaralását, mert lebetegedett. Az osztálytársaiból álló Vadliba őrs tagjai elhatározzák, hogy szerveznek egy cirkuszi műsort a szórakoztatására. Kisrece (Kovács Krisztián) vezetésével ellátogatnak az állatkertbe, hogy ha saját oroszlánt nem tudnak is szerezni, legalább a hangját rögzítsék. Az állatkert igazgatója elfogja és azzal gyanúsítja meg őket, hogy ellopták a kismajmokat. Miután bebizonyosodik az ártatlanságuk, úgy döntenek, ők maguk fogják kinyomozni, hová tűnhettek az állatok. Konkurenciát is kapnak Bagaméri fagylaltárus személyében…
A Keménykalap és krumpliorr egyik különlegessége, hogy a gyerekszereplők mellett olyan kiváló színészeket vonultat fel, mint Páger Antal, Bánhidi László, Haumann Péter vagy Rajz János, de a pályája során főként epizódszerepeket alakító Markos József is – az Én vagyok Jeromos című vígjáték mellett – itt kapta meg a legnagyobb teret a kibontakozásra.
Az Alfonzó művésznéven dolgozó színész egyedülálló alakja volt a magyar szórakoztatóiparnak. Fiatalon táncosként és artistaként bejárta egész Európát és Ázsiát, dolgozott Vittorio De Sica és Jacques Tati mellett, később pedig saját televíziós show-műsora volt. A mindig újabb és újabb álruhát öltő Bagaméri figurájával komikusi vénáját és improvizációs tehetségét is bemutathatta, a fináléban pedig egy magánszámot is előadhatott.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..