A rendszeres filmhíradókészítés Európában így Magyarországon is a múlt század tizes éveiben indult meg. Az évtizedből az 1913-ban alapított Kinoriport dokumentumfelvételein és híradó jellegű tudósításain kívül egy-egy alkalmi híradó (a tizes évek végéről és a huszas évek elejéről a Schwartzenberg, a Star, a Corvin és a Concordia filmgyárak, illetve a Pesti Napló híradói), valamint két rövid életű híradósorozat (az Est Film húsz száma 1918 szeptembere és 1919 márciusa között, illetve a Vörös Riport Film húsz száma a Magyar Tanácsköztársaság idejéből) maradt fenn. Az 1924-ben alapított Könyves Kálmán körúti Magyar Film Iroda (MFI) az év őszén készíti első híradóját.
Ettől kezdve heti rendszerességgel, 1944-ig folyamatosan számozva készülnek híradók ebben a stúdióban összesen 1084. Az MFI 1931-ben, a 400. híradó elkészítésével tért át a hangos technikára.
A koalíciós években nem is csak egy cég gyártott híradókat. Az egykori MFI jogutódja, a Magyar Központi Híradó (MKH) Rt. 1945. júniustól októberig készítette a Heti Híreket, összesen tíz számot. 1945 után rövid időre több párt is jelentkezett híradóval (Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt), majd ez év júniusában a Kommunista Párt égisze alatt megindult a Mafirt Krónika (a Magyar Filmipari Rt. heti híradója), melyből folyamatos számozással összesen 112 jelent meg. 1948 március 15-től helyét és szerepét a Magyar Filmhíradó vette át, az Új Magyar Filmiroda készítésében.
Ebben az évben államosították a filmipart, a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat egyesítette a filmszakma minden ágazatát itt készültek a híradók is. A sorozatból folyamatos számozással 55 készült el, 1949 márciusának utolsó hetéig. 1949 április első hetétől jelent meg hetente a Magyar Filmhíradó évenként újra számozott 52 száma. 1950-től a Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyárban készültek a magyar filmhíradók (kivételt csak az 1956 október vége és decembere közötti időszak jelentett, amikor a híradófilmgyártás szünetelt) egészen a rendszerváltásig, 1991-ig.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..