Loyola Ignác

A Jézus Társasága alapítóját úgy is szokták nevezni: „a második esélyek szentje”; Paolo Dy filmje a heves vérmérsékletű ifjú Iñigo álmainak szertefoszlását, majd az új álmok megtalálását mutatja be. A katonáskodó Iñigo súlyosan megsérül egy csatában, ami lovagi álmait széttépi, azonban rátalál Krisztusra a gyógyulás ideje alatt, és ettől kezdve az Ő igéjét szeretné megismertetni az egész világgal. A nevét megtérésekor Ignacióra változtató ifjú megalapítja a Jézus Társaságát, a világ egyik legnagyobb hatású rendjét – a mozifilm azonban nem követi végig egész életét, hanem a megalapítás előtti időszakot és a későbbi szent emberi arcát állítja középpontba: hevességét, nehézségeit, megtérését és Isten utáni vágyódását; azt, hogy hogyan lesz a bűnösből szent.

A zártkörű Fülöp-szigeteki bemutató izgalmasan alakult, a környéket érintő áramszünet miatt többször is megszakadt a vetítés – ennek ellenére a filmet kedvezően fogadták a kritikusok. Kiemelték: az első pillanattól az utolsóig leköti a nézőt, és a főszerepet játszó Andreas Muñoz alakítása tökéletes.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..