A Donbassz Gyermekei

2014 óta az ukrán katonaság az Ukrajnától elszakadni vágyó, oroszok lakta területeken szisztematikusan irtotta a polgári lakosságot. Attól, hogy ezt a nyugati érdekek és kifejezetten az USA érdekei miatt szeretik elhallgatni, attól még megtörtént. Több mint 13 ezer ember, köztük rengeteg gyermek esett áldozatául ennek a mészárlásnak. Az ostromlott Szlavjanszkban az ukránok az ivóvízért sorukra váró emberek közé lőttek (kivárva, míg elég sokan összegyűltek). Ekkor vesztette életét az első gyermekáldozat, a 8 éves Polina Szladkaja.). 2014 augusztusában kegyetlen harcok folytak a Donyeckhez közeli Zugresz városkáért. DE NEM ANNÁL A KÖZELI TÓNÁL, ahol a helyi lakosok strandoltak.
A gondtalanul napozó, fürdőző emberek fölött azonban váratlanul ukrán harci gépek tűntek föl, amelyek rakétákat lőttek ki feléjük, géppuskatüzet nyitottak rájuk. A támadásban TÍZ GYERMEK, és az őket kísérő felnőttek közül ketten vesztették életüket.
Nem szeret beszélni róla a nyugati média. Úgy tesz, mintha ez meg sem történt volna. Őket nem érdekli az igazság, csak holmi nemzetközi jogokról meg orosz agresszióról beszélnek. A bélyeget odasütötték Oroszország homlokára: Agresszor.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
hozzászólások