Ti is kaptok!

okt 29, 2022 by

Ti is kaptok!

Isten máshogy “gazdálkodik”, mint mi. Számításai mindig különböznek a mieinktõl, például amikor ugyanazt a bért adja az utolsó óra munkásának, mint az elsõként munkába állónak. Jézus tanítványainak válaszolt ezekkel a szavakkal, “Akinek van, annak még adnak, hogy bõvelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van”.., akik azt kérdezték tõle, miért van az, hogy velük nyíltan beszél, másokhoz viszont példabeszédekkel, burkoltan szól. Jézus a teljes igazságot, a fényt adta tanítványainak, pontosan azért, mert követték Õt, mert számukra Õ volt a minden. Azoknak, akik megnyitják neki szívüket, akik teljesen készek arra, hogy befogadják Õt, akik már birtokolják Jézust, azoknak teljesen odaajándékozza magát. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.

A két mondatban Jézus logikája szerint a birtokolni (akinek van, annak még adnak) ugyanazt jelenti, mint adni (adjatok, és akkor ti is kaptok).


Igen, a szeretet által élünk. Azért létezünk, mert szeretünk. Ha nem szeretnénk, nem élnénk. És minden alkalommal, amikor nem szeretünk, megszűnünk létezni (“attól még azt is elveszik, amije van”). Tehát nem marad más számunkra, mint hogy szeressünk, magunkat nem kímélve. Isten csak így fogja nekünk adni Önmagát, és minden ajándékát. Adjunk elõször is azoknak, akik körülöttünk vannak, és legyünk biztosak abban, hogy ha nekik adunk, akkor Istennek adunk!

Adjunk mindig mindent: egy mosolyt, a megértésünket, a megbocsátásunkat, azt hogy meghallgatjuk a másikat; adjuk intelligenciánkat, készségünket, az idõnket, a tehetségünket, az ötleteinket, ténykedésünket; adjuk a tapasztalatainkat, a képességeinket, és osszuk meg másokkal javainkat, hogy semmi se halmozódjon föl, hanem minden kézrõl-kézre járjon! Ha adunk, megnyitjuk Isten kezét, aki gondviselõ szeretetében túláradó mértékkel áraszt el bennünket ajándékaival, hogy aztán még többet adhassunk és kaphassunk, és így sok szükséget szenvedõ embertársunkon segíthessünk.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.