Szunto Del
Isten álruhában földi látogatásra indul, „hogy megtapasztalja, milyenek az emberek”. Vándorútja első állomásain rossz tapasztalatokra tesz szert: „nagyon-nagyon megcsalódott a magyarok népében”, szegények és gazdagok egyaránt megtagadják az éjjeli szállást és a tányér levest. Mikor egy olyan faluba ér, ahol sok cigány lakik, azok között sem jár jobban: ők is gúnyolódnak vele, és elzavarják. A vándor elér egy faluvégi kicsi kunyhóhoz, amelyben egy szép, fiatal és nagyon szegény cigány asszony él egyedül öt kis gyermekével. Férje a börtönben raboskodik. Az asszonyka beengedi a koldust, és étellel kínálja. A látogató felfedi útja célját (próbára tenni azokat, akikkel találkozik), a szegény asszony pedig rájön, kivel is áll szemben.
A szent Isten nagyon megsajnálja a jószívű asszonykát és gyermekeit. Segítséget kínál neki, mégpedig azt ígéri, hogy rendszeresen lejön hozzá, „ennivalót hord neki”, de azzal a feltétellel, hogy senkinek nem árulja el, ki a segítője.
- Ha kiált hozzám Ashunen
- Istenem te vagy az Úr Ashunen
- Istenem, élsz Ashunen
- Megszületett Ashunen
- Reggelente Ashunen
- Zsoltárok 91_15 Ashunen
A falu cigányai látják a kis család jólétét, s irigykednek rájuk. Miután felfedezik, hogy valaki látogatja a fiatalasszonyt, megindul a szóbeszéd a látogató kilétéről. Amikor a férj kiszabadul a börtönből, és hazajön, meghallván, mit beszélnek a feleségéről, addig üti őt, míg el nem mondja, ki is a látogatója. A férfi nem hisz neki, és tovább veri, annyira, hogy a Szent Isten szemeiből folynak a könnyek a sajnálattól.
Majd a „haramia” természetű férj, aki „olyan sötét természetű volt, mint a fekete borulat”, aki „mindig csak verekedett, lopott és mindenféle bűnöket megcselekedett”, visszakerül a börtönbe, s a cigány asszonyka megint egyedül marad, ám a Szent Isten, bár szánja, nem segíti többé.
