Karóval jöttél

József Attila mindennapos táplálékunk lett; a hatvanas évek óta éppúgy „a” költő szinonimája számunkra, mint valamikor Petőfi volt. Nyughatatlan, megállapodásra képtelen szelleme, politikai fordulatokban gazdag életútja, kétségbeesésbe torkolló szeretetvágya s a maga tökéletes csődjének könyörtelen megvallása és a végső konzekvencia vállalása még prózai korunkban is erőteljesen hat a képzeletre – ennyi esendőség mindenkit lefegyverez. Nem sok költőnk van, akinek személyes sorsa és művészi teljesítménye ilyen mértékben föltételezi és magyarázza egymást.

S talán éppen ez a nagyvonalúan ránk hagyatkozó gesztus, a személyiség kényszerű és ugyanakkor önkéntes kiszolgáltatása az, amely annyira csábítóvá tette írói és politikai mozgalmak számára e költészet kisajátítását, saját ideologikus igényeikhez való igazítását.

Here is the Music Player. You need to installl flash player to show this cool thing!

József Attiláról szólva olyan, ellentmondásokban bővelkedő életúttal szembesül az értekező, amely sokszorosan rendhagyónak mutatkozik, még a pályatársak fordulatokban ugyancsak gazdagnak mondható pályafutásához képest is. Élete is, költészete is: kísérletek sorozata.

A megtapasztalás és próbatétel szinte kényszeres szomja hajtotta hol az anarchista mozgalomba, hol a népi orientációjú Bartha Miklós Társasaságba, előbb az illegalitásban tevékenykedő kommunista pártba, majd a Szocializmus című folyóirat szociáldemokrata körébe, végül az általa alapított Szép Szó urbánus táborába, ahol „felekezeten kívüli”, baloldali-liberális platformot foglalt el, s Marx és Freud összebékítésén fáradozott.

Posted by Nabucco on Júl 30, 2018 in Kultúra | Irodalom | 0 comments