Tizenegy perc 2.
Onze minutos [2. rész]: Coelho egy rövid utószóban megjegyzi, hogy Irving Wallace a ’70-es években egy, az amerikai cenzúráról írt regényében egy könyvre hivatkozik, amely nem jelenhetett meg, a nem létező könyv címe Hét perc. Coelho elképzelte, mi lehet ebben a könyvben, majd egy kézirat elolvasása után felvette a kapcsolatot az írójával, egy zürichi prostituálttal, majd utal egy másik prostituáltra, aki a történet valódi inspirációját adta, aki ma Lausanneban él férjével és két lányával. (A cselekmény): Maria 20 éves korában egy brazil kisvárosból Rióba utazik azzal a homályos céllal, hogy valaminek történnie kell, nem élhet olyan unalmasan, megszokottan, mint előtte. A riói strandon egy férfi munkát ajánl neki, mire ő Svájcba utazik, ahol rövid de annál embertelenebb bárban táncolás után prostituáltként kezd dolgozni a Rue de Berne-en, Genf piros lámpás negyedének szívében.
A regény fő kérdései a szexszel, szexualitással, prostitúcióval, megszentelt szexszel, és szex és szerelem kapcsolatáról szólnak.
Maria a prostitúció során a szex rengeteg megnyilvánulásával találkozik az egyszerű, érzelemmentes aktustól a szado-mazochizmusig, és eközben a körülötte élők és kliensei életén gondolkodik, szerelemre vágyik, és egyben fél is tőle, amit végül meg is talál, vagyis meg is találja őt az életben. A regény nagyszerűsége abban áll, hogy a szex igen kényes témájáról Coelho nem nyers durvasággal vagy hideg távolságtartással, hanem egyszerűen, nyugalommal, természetesen beszél legfelkavaróbb jelenetek során ugyanúgy, mint egy átlagos nap elmesélésénél, ami új megvilágításba helyezi a szexet, visszahelyezve azt a legtermészetesebb cselekvések sorába.