1945

július 24, 2022 No Comments »

A film egy nap történetét mutatja be egy kelet-magyarországi faluban, a második világháború végén, 1945 augusztusában (a rádió híreiből tudható, hogy éppen ledobták az atombombát Nagaszakira). A megszálló német csapatok helyét átvették a szovjetek, s az ő ellenőrzésük mellett készülődnek a háború utáni első választásokra. A községben másik, közelebbi eseményre is készülnek: a jegyző, Szentes István fiának esküvőjére. A hangulat eléggé feszült, mivel a menyasszony korábbi vőlegénye is éppen hazatért a fogságból.

Ekkor érkezik a hír, hogy a község vasútállomásán két feketébe öltözött ortodox zsidó férfi szállt le a vonatról; a faluban gyorsan elterjed a hír: „visszajöttek!” Mármint ketten azok közül, akik előző évben nem önszántukból hagyták ott a falut, hanem marhavagonokba zárva vitték el őket.

Néhány óra alatt minden megváltozik, főleg amikor kiderül: ládáikban állítólag illatszerek vannak. Márpedig a jegyző fiának az „atyai öröksége” éppen a helyi drogéria, amelynek a korábbi tulajdonosai az elhurcoltak közt voltak… Más falusiak is attól tartanak, hogy további túlélők fognak érkezni, akik birtokba kívánják venni egykori tulajdonaikat.

Ahogyan a zsidók a falu felé vonulnak (majd át rajta), úgy kerülnek napvilágra az elfojtott, eltitkolt bűnök, cinkosságok és hazugságok, amik miatt több embernek is számvetést kell készítenie és szembenéznie lelkiismeretével, s a közelmúlt történéseivel…

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration

SEO Ajansı