Élt egyszer valaha régen egy halász. Egy szerény kis kunyhóban lakott a tenger partján a feleségével. Minden áldott nap kiment halászni, kivetette a horgot, s várta, várta a halat. Egy szép napon megint ott horgászott a parton, bámult a szép tiszta vízbe, üldögélt a botja mellett, és türelmesen várt, egyre csak várt. Egyszerre csak meg rándult a zsineg, lemerült a horog a mélybe, s ahogy a halász fölhúzta, egy nagy lepényhal tátogott rajta… / Jacob és Wilhelm Grimm alig múltak húszévesek, amikor érdeklődésük a népköltészet felé fordult. Eleinte Clemens Brentano számára küldtek anyagokat A fiú csodakürtje című népdalgyűjteményhez, de aztán elkezdtek önállóan meséket és mondákat gyűjteni.
Ehhez felhasználtak nyomtatott forrásokat éppúgy, mint régi kéziratokat, krónikákat, naplókat és jegyzőkönyveket, de még fontosabbak voltak azok barátoktól levélben kapott közlemények, amelyek családi körben vagy ismerősök közt fejegyzett, ott és akkoriban ismert meséket tartalmaztak. A Grimm-testvérek célja az volt, hogy meséik számára a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt megnyerjék olvasónak és hallgatóságnak. Egyrészt a tudományos követelményeknek is meg akartak felelni, másrészt esztétikailag teljes értékű szövegeket, irodalmi alkotásokat akartak létrehozni. Az 1819-es második kiadás előszavában ezt írták:
„Ami gyűjtésünk módját illeti, mindenekelőtt hűségre és hitelességre törekedtünk. Tehát saját kútfőből semmit sem toldottunk hozzá a mesékhez, semmiféle viszonyt és vonást nem szépítettünk bennük, hanem úgy adtuk vissza tartalmukat, ahogyan találkoztunk vele; hogy a kifejezésmód és az egyes dolgok megfogalmazása tőlünk származik javarészben, az magától értetődik, de minden sajátosságot, amit csak észrevettünk, megpróbáltunk megtartani, hogy e tekintetben se fosszuk meg a gyűjtést a természet változatosságától.”
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra 
másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
