Az Amityville Horror

szeptember 17, 2022 No Comments »

A sztori 1974. november 13-án kezdődött, amikor a DeFeo család hat tagját meggyilkolták. A szülőket, Ronald és Louise DeFeot az ágyukba lőtték le, miközben aludtak, két fiukkal és két lányukkal együtt. Az egyetlen megmaradt családtagot, Jr. Ronaldot (“Butch”), a legidősebb gyermeket a bűncselekmény elkövetése miatt börtönbüntetésre ítélték… Amikor 1965 júniusában Ronald DeFeo megvásárolta a háromszintes holland gyarmati otthont az Ocean Avenue 112-t az egy amerikai álom volt: gyönyörű ház, boldog család és pénz megtakarítás. A DeFeo-k még egy táblát is elhelyeztek az első udvaron, amelyen a “Nagy remények” felirat olvasható, mint a család jó szerencséjének és a jövőbeni álmoknak a jelképe.

Azonban a siker és a boldogság csak álca volt, Ronaldnak dühkitörési problémái voltak. Ő és Louise gyakran harcoltak egymással, és a családfő sokszor fenyegette gyermekeit. Nem volt türelme hozzájuk főleg, ha engedetlenek voltak vagy visszabeszéltek. A legidősebb gyermeke Butch volt, aki ahogy idősödött úgy kezdett egyre erősebbé válni és nem tolerálta apja bántalmazását. 17 éves koráig Ronald vagy “Butch”, ahogyan barátai hívták, súlyos kábítószereket használt (LSD) és apró lopásokon kapták. Drog fogyasztása miatt ki is rúgták az iskolából. Magatartása szintén kiszámíthatatlan volt és erőszakos kitörései pszichotikusabbá váltak.

Ronald és Butch egy ideig pszichiáterhez járt, de a fiatal fiú úgy gondolta vele nincs semmi baj, így megtagadta a további kezeléseket… Hűvös volt Amityville-ben. Az utcák csendesek voltak, csakúgy, mint az Ocean Avenue 112-es ház. Mindenki aludt, Butch kivételével, aki a szobájában tűnődött. Minél inkább belemerült a gondolataiba, annál eltökéltebb lett, hogy egyszer és mindenkorra megoldja a problémáit. Butch elővette a 0,35-ös kaliberű Marlin puskát, a második emeleti nappaliból, ahol több fegyvert tartottak, és csendben, de határozottan elindult szülei felé…

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration

SEO Ajansı