Madeleine

július 18, 2022 No Comments »

Az orvosházaspár, Kate és Gerry McCann brit családok ezreihez hasonlóan Portugáliában töltötte a vakációját 2007 májusában. Az egyszerű halászfaluból üdülőközponttá alakult Praia da Luzt választották, az itt töltött egy hét alatt pedig egy jól bejáratott rutin szerint alakították az estéiket. Miután lefektették a gyerekeiket, a barátaikkal a nagyjából ötven méternyire lévő étteremben vacsoráztak, de félóránként, óránként felváltva ellenőrizték, hogy minden rendben van-e a kicsikkel, a hároméves Madeleine-nel és az akkor kétéves ikreikkel. Amikor Kate McCannre került a sor, hogy este tízkor átmenjen a lakásba, Madeleine ágyát üresen találta, csak a gyerek kedvenc plüssállata maradt utána.

Alig 24 órával később a brit sajtó rávetette magát az ügyre, részben azért, mert McCannék minél szélesebb körben el akarták indítani a keresést, részben pedig azért, mert maga az ügy olvasottság szempontjából egy kincsesbánya volt. Praia da Luzt újságírók százai lepték el.

A brit kislány eltűnése nagyon gyorsan túlnőtt önmagán, és rengeteg feszültséget gerjesztett. Például a sajtó és a rendőrség között, vagy a britek és a portugálok között. A rendkívüli sajtóérdeklődés nem könnyítette meg a nyomozók munkáját, és erős volt a bizalmatlanság a szülők részéről a portugál rendőrség hatékonyságával szemben. A brit bulvár bevetette a kíméletlen jelzőit, lustának és alkalmatlannak állítva be a portugál szakemberek munkáját. Most, ennyi év után is csak annyit tudunk biztosan, hogy Madeleine McCann 2007. május 3-án este eltűnt.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..>

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration

SEO Ajansı