A templomosok elveszett kincse

július 28, 2022 No Comments »

Amikor a templomos lovagrend 1307-ben elkezdett összetömörülni Franciaországban, Skóciára, illetve ebből adódóan a skóciai templomosokra nem hatott az esemény, pedig a terület akkoriban „Firth of Forth”-tól délre – ahol a Rosslyn kápolna is állt – Angliához tartozott. Ezt a tényt gyakran hanyagolják el a történészek, és tévesen azt feltételezik, hogy a skót határok ugyanabban az állapotukban voltak, mint napjainkban, mely egyúttal azt is jelentette, hogy az ottani templomosokra nem volt hatással a Franciaországban lezajló eseménysorozat, már csak azért sem, mert Skócia kifejezetten tiltotta számukra az összetömörülést. Érthető volt, hisz nem szerették volna, ha az amúgy is gazdag és befolyásos rend még nagyobb hatalomra tegyen szert.

Miután Edward király megkapta a pápai dekrétumot, minden templomosnak azt parancsolta, hogy adják fel magukat a Holyrood Palace-nél. A pápa ugyanis a keresztes hadjáratok végső kudarca után, az 1300-as évek elején betiltotta a kora legbefolyásosabb és leggazdagabb szervezetének számító rend működését.

A menekülő lovagok a brit szigeteken, elsősorban Skóciában találtak menedékre. Ami, ugye ha valóban így lenne, (a fentebb leírt téves határ feltételezés miatt) akkor nem piszkálták volna őket, azonban a terület akkoriban vélhetően Anglia fennhatósága alá tartozott. Két templomos lovagot azonnal le is tartóztattak, Walter de Cliftont, és William de Middletont. Egy harmadik önként adta fel magát, az ő neve Thomas Tocci volt. Egyikük sem volt abban a korban, hogy egyáltalán harcoljon, azonban mindhármuk székhelye Temple-ben volt, a templomosok főhadiszállásán.

1308-ban egyházi bíróság elé állították őket, melynek elnöke William de Lamberton, St. Andrews püspöke volt. A templomosokat John Solario, pápai legátus perelte be, s a perek alatt Henry St. Clair-t, és fiát Williamet hallgatták meg tanúként, ami némileg kedvezett a templomosoknak. Egy kutató, Mark Oxbrow rámutat arra, hogy ez egyben bizonyíték is lehet arra a népszerű legendára nézve, miszerint a Sinclairek voltak a templomosok védelmezői.


Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration