Krisztus vérvonala

július 28, 2022 No Comments »

A hatalmi rendszer nem kedveli, ha új bizonyítékok megkérdőjelezik az örökölt bölcsességet és kétségbe vonják az évtizedek és évszázadok alatt tényként elfogadott elgondolásokat. Az évek folyamán rendkívüli történeteket temettek vagy titkoltak el, és a bátor embereket, akik megpróbálták elmondani az igazságot akadályozták vagy megbélyegezték illetve mindkettőt tették. Mostanáig. Az előadó Jamie Theakston megpróbál a legmélyére ásni annak, hogy mit gondolunk, tudunk, menetközben alaposan megvizsgálva, megfontolva, tanulmányozva és elemezve ezeket. Az olyan történetekkel, mint a templomosok elveszett kincse, Krisztus származása és a Salamon kincse Jamie és kutatói csapata az évszázadok óta eltemetett mítoszokról fedi fel az igazságot.

Házasok voltak-e Jézus és Mária Magdolna, illetve voltak-e gyermekeik? Franciaországba utazik Jamie, hogy megismerje azon családok történetét, akik Jézus Krisztus leszármazottainak tekintik magukat.

Bár megtérése előtt már ismerte az evangéliumi történetet, élete nagy fordulata még váratott magára. Pár hónap szanatóriumi tartózkodás után elutazott egy hegyi faluba lábadozni. Itt megismerkedett Christian Wolfkesszel, egy öreg német áccsal, aki Bibliával ajándékozta meg. Később tudta meg, hogy az ács a feleségével együtt ezzel a Bibliával a kezében órákig imádkozott érte és feleségéért.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration