Schindler/Az igaz történet

július 25, 2022 No Comments »

Oskar Schindler üzletember, gyártulajdonos, aki mintegy 1200 zsidó életét mentette meg a holokauszt során azzal, hogy lőszer- és edénygyáraiban alkalmazta őket Lengyelország, illetve a mai Csehország területén. 1908. április 28-án született Zwittauban, az Osztrák–Magyar Monarchiában (jelenleg Csehország) szudétanémet családban. Gyermekkorában egy rabbi lakott családjával a szomszédjukban, akikkel jó viszonyt ápoltak. Schindlerék az egyik leggazdagabb család volt Zwittauban, édesapjának, Hans Schindlernek gyára volt. Schindler 1927-ben feleségül vette Emilie Pelzlt (Emilie Schindler a II. világháború alatt szintén sok zsidót mentett meg). Azonban a családi cég a gazdasági válság idején csődbe ment, Schindler egy évre állástalan lett. 1931-ben és 1932-ben összesen három alkalommal őrizetbe vették részegeskedésért és közbotrányokozásért.

1935-ben belépett a Szudétanémet Pártba. 1936-ban a náci Németország katonai hírszerzése, az Abwehr kémje lett. Később a cseh rendőrség számára ezt azzal indokolta, hogy pénzre volt szüksége, mert alkoholista volt és úszott az adósságban.

Feladata az ország ellen tervezett náci német támadás előkészítése keretében a vasutakra, katonai létesítményekre és csapatmozgásokra vonatkozó információk gyűjtése, valamint más csehszlovákiai kémek toborzása volt1939-től a Német Nemzetiszocialista Munkapárt (NSDAP) tagja. Oskar Schindler párttagsága révén jól ismert több magas rangú vezetőt, tisztet a pártból, az SS-ből, a Gestapóból. A későbbiekben ezeket a kapcsolatokat – és vagyonát – használta fel arra, hogy embereket mentsen. Ekkortájt hajtatta végre Amon Göth a krakkói gettó felszámolását, és további gettók lakosságának kiirtására készült. Göth volt a Plaszow-munkatábor vezetője is, a rabokkal keményen bánt, egyes információk szerint egy fogvatartott ritkán élt tovább négy hétnél. A körülmények rémesek voltak, Göthnek pedig kegyetlen szokása volt távcsöves puskával vadászni a rabokra. Schindler gyárában teljesen más körülmények uralkodtak, mint a táborokban.

Engedélye nélkül a nemzetiszocialista fegyveresek nem léphettek be az üzembe. A dolgozók kb. kétszer annyi élelmet kaptak, mint a munkatáborban, Schindler egy vagyont költött élelmiszerekre. A gyárban volt egy titkos „kórház” a betegek részére. A gyárban nem verték a dolgozókat, senkit nem öltek meg, és senkit nem küldtek Auschwitzba. A költözéskor készült az ún. „Schindler listája”, ami azoknak a zsidóknak a nevét tartalmazta, akiket magával vitt az új gyárba. A listát Schindler titkára, Itzhak Stern gépelte le, 1098 nevet tartalmazott. Őket nevezik Schindler-zsidóknak. A listán az időseket 20 évvel fiatalabbként, a gyermekeket felnőttként tüntették fel. Az orvosok, tanárok neve mellett szakmunkásvégzettség szerepelt. A listán van Abraham Bankier neve is, aki eredetileg a gyár tulajdonosa volt. A náci párt és az Abwehr katonai hírszerző és elhárító szervezet tagjaként, Schindlert veszélyeztette, hogy háborús bűnösként letartóztatják. Bankier, Stern, és még sokan mások, készítettek egy nyilatkozatot az amerikaiaknak, hogy igazolják a zsidó életek megmentésében betöltött szerepét, valamint kapott egy gyűrűt, amelyet az egyik Schindlerjude Simon Jeret aranyfogából készítettek el.

A gyűrűt vésete: „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg”. Az oroszok elől menekülve, Schindler és felesége nyugat felé indultak, egy kétüléses Horch személyautóval. Schindler legendás listája több mint ezer ember életét mentette meg! . A következő évben Schindler szívrohamot kapott, ami után egy hónapig volt kórházban. Az általa megmentett zsidókkal kapcsolatban maradt, köztük Sternnel és Pfefferberggel, Schindler rendszeresen kapott a Schindlerjude által küldött adományokat.A háború alatt végzett munkájáért 1962. május 8-án Jad Vasem meghívta Schindlert egy ünnepségre, amelynek során az Igazak fasorában fát ültethetett. 1974. október 9-én halt meg Hildesheimben, és Jeruzsálemben temették el a Sion hegyén, a náci párt egyetlen tagjaként, akit ily módon tartanak tiszteletben. 1993-ban Izrael állam a Világ Igaza címmel tüntette ki Schindlert és feleségét.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration