Az emberi test 07.

május 7, 2023 No Comments »

Az epizód címe: Az életút vége/ Az emberi test a valaha készült legnagyszerűbb, legigényesebb természettudományos film: az emberi szervezetet az abszolút kezdetektől, megtermékenyített petesejt-korától kezdve mutatja be egészen odáig, mikor már tízmilliárd, tökéletes harmóniában együttműködő sejtből áll. Kiderül, hogy hol vannak az emberi test lehetséges határai erőnlét és külső felépítés tekintetében, de a leépülés és a halál – általában szemérmesen elhallgatott – természetébe is bepillantást nyerhetünk. A sorozat művészi és különleges orvosi-anatómia felvételek segítségével illusztrálja, hogyan is működik valójában az emberi test, és az élet hét korszakán vezeti át a nézőt.

A két éven keresztül készített sorozat műsorvezetője Nagy-Britannia vezető termékenységi szakértője, Robert Winston professzor. A fejlődés minden egyes lépcsőfokát egy-egy valódi történet teszi életszerűvé. A kamera rögzítette, ahogy a kicsi Zach első lépéseit és első szavait próbálgatta; láthatják, ahogy a 12 éves Beatrice serdülőkorba ér; részesei lehetnek Phillippa és Jeff életének Philippa terhességének hírétől a gyermekük megszületéséig; a hetvenes éveiket taposó Bud és Viola arról mesélnek, milyen volt együtt megöregedni; az operálhatatlan gyomorrákban szenvedő Herbie életének utolsó hónapjait nyomon követve pedig a fokozatos leépüléstől a halálig tartó időszakról kaphatunk valós képet.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration