Vannak filmek, amelyek annyira összenőnek a főszereplőikkel, hogy igazából már nem is tudod, valójában a főhős szeleburdi vagy a film az, és egyáltalán csak a karaktert szereted vagy a mozit magát. Na pontosan ilyen a Frances Ha. Mindez nagyon könnyűvé is teszi a néző dolgát jelen esetben. Kvázi, ha szimpatikus számodra vagy tudsz együtt érezni Francesszel (Greta Gerwig), akkor imádni fogod a filmet. Ha pedig taszít, zavarba hoz, butának találod, akkor pedig elviselhetetlennek tartod majd a Frances Hát. Mit kell tudni róla? A lány alapvetően egy táncosnő, aki New Yorkban él, ott próbál meg boldogulni. Sajnos azonban Frances nem túlzottan határozott és céltudatos, ezért folyamatosan lakásról lakásra jár.
Szeret olvasni, rendetlen, nem veti meg az alkoholt és a cigarettát, viszont elképesztően eleven, rengeteget beszél, és sokszor táncra perdül.
A főszereplő lány különlegessége abban rejlik, hogy egy városban, ahol mindenki a rendkívül intelligens és értelmiségi felnőttet játssza kiskorától, ebben a közegben ő egy nagy gyerek. Komoly gondjai vannak a felelősséggel, az érzelmi viszonyrendszerét is átitatja a gyermeki naivitás. Észre sem veszi, amikor egy fiú udvarol neki, viszont a barátságnak végtelen jelentőséget tulajdonít. A történet első felében, a főiskoláról kikerülve még lubickol az élet új, furcsa lehetőségei között, a függetlenség mámorító érzése teljesen megszédíti őt. Ahogy azonban a környezetében egyre komolyabb, felnőttesebb irányba halad az élet, mind jobban kicsúszik a talaj a lábáról.
Egy felnövés-történetet látunk, tipikusan Y-generációs problémákkal: meddig kapaszkodhatunk az álmainkba, amikor egyértelmű jelek utalnak arra, hogy nem vagyunk képesek elérni azt? Meddig maradhatunk úgy csélcsapok, hogy közben csak a saját lábunkon állunk? A vészhelyzetek megoldását meddig kérhetjük a szüleinktől? A vázolt kérdések a legizgalmasabb szálát képezik a Frances Hának. Szerencsére nem nyomják el a film komikus vonásait, az üdítő és zseniális párbeszédek végig vígjátéki irányban tartják a mozit. Olyan remek elődök segítik ebben az egyébként is igen tehetséges rendezőt (Noah Baumbach), mint a fekete-fehér képkockákkal megidézett francia újhullámos Jean-Luc Godard vagy a New York-i történetek esetében megkerülhetetlen Woody Allen.
Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra 
másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..
