Greatest Hits

március 2, 2015 No Comments »

men-retroDemis Roussos – Production Year: 1971 – 1980: Egyiptomban élő, jómódú görög szülők első gyermekeként látta meg a napvilágot 1946. június 15-én Alexandriában. A város ekkor egy multikulturális közeg volt, ahol jól megfért egymás mellett mind az európai, mind az arab kultúra. Ez a kevert atmoszféra nagy hatást gyakorolt az ekkor még gyermek Démiszre, aki ebben a miliőben felnőve, fogékony lett minden más kultúra befogadására, és élete részévé vált a keleti hangszínek, a dekoratív ruhák irányába való vonzódás és a bőség, a gazdagság iránti hajlam. A családot nagy megrázkódtatásként érte az ötvenes évek helyi nacionalista politikája, valamint a szuezi válság utáni nyugtalan hangulat. Miután Demis apjának, Georges-nak munkahelyét államosították 1961-ben, a Roussos família úgy döntött, elhagyja Egyiptomot, és visszatelepül Görögországba, Athénbe.

Demis élete ettől kezdve gyökeresen megváltozott. Mivel kiváló nyelvérzéke volt (hét nyelven beszélt: görögül, arabul, franciául, olaszul, spanyolul, portugálul és angolul), ezért édesanyja azt szerette volna, hogy a vendéglátásban kezdje a pályáját, ugyanis Görögországban igen gyors ütemben fejlődött ekkortájt a turizmus. Ám őt sokkal jobban érdekelte a zene. Barátaival együttest alapított, ő maga gitáron és bőgőn játszott. Tizennyolc éves korában már rendszeresen zenélt és fellépett, egy év múltán pedig megkezdte a muzsikuséletet; a saját lábára állt.

Bohém mindennapok következtek, együtteseivel klubokban, lokálokban, diszkókban lépett fel főként mint basszusgitáros, és a kor aktuális számait játszották, elsősorban olasz és más nyelvű, híres nemzetközi slágereket. Ekkor ismerkedett meg Lukász Sziderásszal és Argírisz (Silver) Kulúrisszel, azokkal a zenészekkel, akik később szintén tagjai lettek a legendás Aphrodite’s Childnak.

logor

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration