Hofi-Szilveszter

december 29, 2014 No Comments »

hofProduction Year:[1986]: Hofi Géza öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban. 1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja.

1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. Hofi a rendszerváltás után is töretlen sikerrel lépett fel, műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően nem változott. Átesett egy szívinfarktuson, szemműtéten, s csak 2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott haláláig, nagy sikerrel. Síremléke a Farkasréti temetőben található.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration