Lúdas Matyi

január 13, 2013 No Comments »

Production Year: [1977]: E’ munkátskának ki legyen Szerzője, ha kérded, Nem tudom: a’ bizonyos, hogy az én kezeimbe tsak így jött Név nélkűl; nekem egy Szomszédom hozta az Erdő – Hátról, vagy honnan, hogy jó lessz rajta nevetni Majd borozás közben. Igaz is: mert rajta nem egy két Vídám estvéket tölténk; még Martzi Kanász is, A’ ki nagy Át se tanúlt soha, sokszor majd megütötte A’ guta, úgy röhögött: No ilyet soha Gazd’Uram, úgymond, Még a’ hetvenedik Nagy Apámnak lelke se hallott. Be’ furtsán perdűl; pedig a’ sor vége nem úgy megy Mint a’ Nótában szokták. Osztán meg akárki Írta Uram! de gonosz tsontnak kell lenni, ugyantsak Tudja mikíp’ szokták. Így ítélt Martzi tudatlan Fővel; mások még több szépet láttak ezen kis Munkában, de kivált a’ többek közt, nekem a’ sok Körmönfont magyaros szóllás’ formája, meg a’ nagy Könnyűség, elmés lelemény, természeti festés, Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe Úgy megtetszettek, ‘s egyszersmind Döbrögi Úrnak Példátlan példás megjobbúlása is egybe Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is.

Háromszor tettem fogadást, hogy közre-botsátom A’ fúrfangos eszű Lúdas Matyi tetteit, és már Szükség, hogy szavamat tellyesíttsem, mint magyar ember. Ebből áll az egész dolog, a’ mit mondani szükség Vólt, legalább annak véltem. Most útra botsátom A’ Matyit, országot hadd mennjen látni; ne féljen Döbrögi Úr, mert ő már többször nem veri ám meg.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration