A kút és az inga

december 25, 2012 No Comments »

Pit and the pendulum 1961: Az emberi találékonyság évezredeken át a legkülönfélébb célokra megannyi egyszerű fizikai hatást használt fel. Az elemi mechanika törvényei a munka megkönnyítése mellett a kimódolt gonoszság borzalmas céljait ugyancsak szolgálhatják, amint a legegyszerűbb, hasznos gép is könnyen gyilkos eszközzé alakulhat. A horrortörténetek klasszikusa egy fizikai inga hagymázas képével jócskán felajzza nézői idegeit. A pokoli történet egy kis fizikai töprengésre is késztethet. Kosztümös horror film ármánnyal és szerelemmel, élve eltemetett feleséggel, aki addig kísért a titokzatos, ősi kastélyban, amíg őrületbe kergeti annak urát, és persze váratlan fordulattal a pókhálós kínzókamrában…

Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött. 1849. október 7-én, vasárnap, hajnali 5 órakor hagyta el e világot.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration