Szexmisszió

szeptember 8, 2022 No Comments »

02Production Year:[1984]: Az 1983-ban készült film, az akkor még távolinak tűnő 1991-ben játszódik. Egy csimpánz sikeres hibernálása, illetve felolvasztása után, elérkezettnek látszik az idő az eljárás emberi egyedeken történő tesztelésére is. Két férfi indul az ismeretlenbe, illetve vállalkozik arra, hogy három évig „hűvösre tegye” magát. Amikor Maxot és Albertet kiolvasztják, a két férfi úgy érzi, valami nem stimmel. Anno, kaptak olyan információt, miszerint a hibernálás megszűntével mellékhatásként felléphet hallucináció vagy egyéb pszichés rendellenesség. De most úgy látszik, másról van szó. Amikor magukhoz térnek, csupa nő rohangál körülöttük, akik közül senki sem hallott semmiféle kisérletről, hiszen akkor ők még nem is éltek, ugyanis már 2044-et írunk.

Ez még csak a kisebbik baj. Az igazi gond ugyanis az, hogy a „háború” után, a gyengébb nem vette át az uralmat a planétán, oly sikeresen, hogy a férfiak, ma már „nem létező kövületnek” számítanak. De Maxot és Albertet nem „abból a kövületből” faragták… – Igazi lengyel szatíra, amely mára már kultfilmmé nőtte ki magát. Humor. Kaland. Sok női mell.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Kommentár

You must be logged in to post a comment.



thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration