Mire való a csend?
“Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.” (Teréz Anya)
Felgyorsult életmód,harc a talpon maradásért, folyamatosan csörgő telefonok, határidőre szóló teljesítések miatti megfelelési kényszer – ezek életünk állandó jellemzői. Észre sem vesszük már, mekkora hatalmas ajándék az ember számára a csend. A csend képes felismertetni, mennyire jó megállni és a teljes lényünkkel az isteni valóságra figyelni.
Mai rohanó világunkban nem is olyan könnyű elcsendesedni. Szinte már elfelejtünk önmagunkra figyelni, életünket a csend ajándékai szerint alakítgatni. Pedig nagy szükség lenne arra hogy, néha megálljt parancsoljunk magunknak.
A világ teremtésekor Isten is megpihent a 7. napon. Ha belegondolunk, szinte észre sem vesszük már a 7. nap jelentőségét. Sokan éppen úgy, ha nem rohanóbban élik meg az Úr napját, mint az előző hatot. A vasárnap sajnos sokak számára már szinte semmiben nem különbözik a hétköznapoktól. Pedig az Úr hívogató és befogadó szeretetének ajándékai, a templomok nemcsak vasárnaponként, de nap mint nap nyitott ajtókkal várnak ránk. A templomban az Úr, ahogy annak idején Illés prófétához is, csendesen szól. Ahhoz azonban, hogy szavait meghalljuk és megértsük, magunknak is el kell csendesedni lélekben.
Mert a lélek csendjében lel rá az ember önmagára, szíve legszebb titkaira.
MIRE VALÓ A CSEND?
A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
– Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csendben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
– Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit – mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
– Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
– Saját arcunkat látjuk a kútban!
– Bizony, amíg zavartam a vizet – mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.
