Nincs Akadály

nov 26, 2022 by

Nincs Akadály

Harrison edző élete egy csapásra megváltozik, amikor középiskolai kosárlabdacsapatával és az állami bajnokság megnyerésével kapcsolatos álmai szertefoszlanak. Ráadásul az iskolaigazgató unszolására egy olyan sport edzője lesz, amelyet nem ismer és nem is szeret igazán. A csalódott és kiábrándult John megkérdőjelezi saját értékeit, de aztán találkozik egy sorsával küzdő diákkal és együtt vágnak neki az akadályok legyőzésének. A nagy sikerű Védelmező fegyver alkotói, a Kendrick testvérek filmje szívbe markoló, humoros történet, tele izgalommal… / ‘Annyi minden történik nap mint nap velünk, bennünk, körülöttünk a világban, amit fel kell dolgoznunk, amivel szembe kell néznünk. Lehet, hogy az egyik nap remény- és szeretetteljesnek érezzük kapcsolatunkat Istennel, s ez erőt ad, míg másnap már egy teherként hordozott súlynak tűnik a hitünk, ami arra késztethet, hogy elgondolkozzunk azon: miben is hiszünk; miért történik valami úgy, ahogy; megéri-e cipelni a „terhet”?

Amikor azzal küzdünk, hogy kilábaljunk egy válságos élethelyzetből, sokszor az hátráltat ebben, hogy félünk kimondani bizonyos dolgokat. Ilyenkor arra kell visszagondolnunk, hogy Istenre úgy tekintünk, mint aki ismeri minden érzésünket, gondolatunkat, ezért bízhatunk abban, hogy nem fog elítélni minket, ha kimondjuk, ami a lelkünket nyomja. Ha pedig szorongást tapasztalunk az Istenhez fordulás, az imádkozás közben, próbáljuk kivételesen írásos formába önteni a gondolatainkat, érzéseinket – egy őszinte levél az Atyához.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.