Ártatlanok

nov 18, 2022 by

Ártatlanok

Kolostor, háború, kiszolgáltatott nők, hit és bátorság. Mialatt tél van, és csend, és hó, és halál. Anne Fontaine festményszerűen gyönyörű legújabb filmje most is napokig kísérteni fog. A történet egy kolostorban játszódik, távol a politikától, a harctól, az üldözésektől, de mégis mindez beleszivárog a csendes, imádkozással és munkával telő hétköznapok sorába. Hiszen (az Illyés nyomán szabadon) hol zsarnokság van, ott zsarnokság van… mindenhol. Noha kezdetben csupán a rendkívül rendellenes, viselős apácák története s ennek szörnyűséges okaira csupán utaló elbeszélés sejteti a háborús helyzetet, de apránként egyre élesebben rajzolódik ki a kép: koncentrációs táborokban elhunyt szerettek, árván maradt gyerekek az utcán, sőt, az egyedül közlekedő főszereplőnk valós veszélybe kerülése is jelzi: habár a történelemkönyvek szerint már véget ért, valójában még hosszú időn keresztül érezni borzalmait.

1945 decembere, Lengyelország. Egy fiatal novícius (Anna Próchniak) könyörgésére a francia Vöröskeresztnél dolgozó ápolónő (Lou de Laâge) követi őt az elszigetelten álló rendházba, ahol sokkoló látvány fogadja: egyik apáca egy veszélyes szüléssel vajúdik, s féltucat másik előrehaladott terhesség jeleit mutatja. Ebbe a sokrétű bonyodalomba dobja bele nézőit Anne Fontaine a legújabb filmjében, s renoméjéhez híven nem hagy témát kidolgozatlan.

A rendezőnő nem akarja a második világháborús filmek kontextusába helyezni művét, s noha kiírja az évszámot, nem a megszokott témákon keresztül beszél a világégésről. A kolostor különös háttérképe sem véletlen, s a film finom kézzel vezet rá a hit manapság inkább kuriózumnak, mint valós értéknek tartott dilemmájára, s indít el a válasz felé vezető úton az ősi ellentmondás esetén: ha Isten mindenható, akkor miért nem avatkozott közbe, védte meg kiszemeltjeit?

Talán időbe telik a mai, világias felfogásunk levetkőzése, s hogy elfogadhassuk, mennyire felforgató a nemi erőszak az apácák számára, akiknek még a fizikai érintés is tilos, s milyen mértékben borította fel örökre az életüket az a pár ittas szovjet katona brutalitása. Eleinte nehéz átérezni, miért olyan fontos eltitkolni a rendház állapotát, hiszen egyértelmű, hogy nem erkölcsi romlottságukat mutatja, de később rájövünk, hogy nincs kinek elpanaszolni, kinek a felmentését kérni, a hatalom által elkövetett atrocitások áldozatai jóvátételt nem, csak eltussolt, áldozathibáztató, elkövető-mentegető frázisokat kaphatnak. A katonáktól, kik megteszik a legelfajultabbat – emberéletet oltanak –, nem lehet elvárni, hogy a civil lakosságon ne éljék ki felébresztett vérszomjukat. A nemi erőszak, sajnos, csak egyike a háború rémségeinek.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..



Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.