Gonoszság!

jan 30, 2023 by

Gonoszság!

‘Az emberi gonoszság elleni kűzdelem mindíg saját házunk táján kezdődik. Az ennek következtében kibontakozó öntisztulás lesz mindig a legnagyobb fegyverünk. Az emberi gonoszság túl fontos és összetett, így nem fér el egyetlen gondolkodási keretben. A valóság tökéletes megértését soha nem érhetjük el, csupán csak egyre közelebb kerülhetünk hozzá. A gonosz ellentétes az élettel. Valami olyan, ami az életerő ellen hat az élet elveszejtésének érdekében. A gonosz a lelket is megöli. Van néhány alapvető jellemzője az életnek – különösen az emberi életnek – úgy, mint az érzékelés, a mozgás képessége, az éberség, a fejlődés, az autonómia vagy az akarat. Lehetséges ezek elpusztítása a fizikai test elpusztítása nélkül is. A gonosz tehát olyan erő, rejtőzzön akár emberi lényen kívül vagy belül, amely el akarja pusztítani az életet és az életkedvet.

A jóság pedig ennek az ellentéte. A jóság segíti az életet és bátorítja az életkedvet.’

‘A gonosz felismerésének igazi célja, hogy amikor csak lehet, meggyógyíthassuk, amikor pedig nem tudjuk meggyógyítani, akkor tovább kell tanulmányoznunk, hogy végleg megszűntethessük. A gyógyítás a szeretet eredménye. A szeretetnek éppen ez az egyik funkciója.’

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.



SEO Ajansı