Tilos!(?)

nov 12, 2022 by

Tilos!(?)

‘Vélt és valós tiltótáblák mentén létezünk. Az első pillanattól fogva ezek köré rendeződik életünk. Nem igazán vagyunk tudatában annak, hogy milyen módon befolyásolják hétköznapjainkat, jellemünket. Csiszolnak, avagy roncsolnak. Mindenképpen: nagyon meghatároznak. Naponta talán több száz látható és láthatatlan tiltásnak engedelmeskedünk anélkül, hogy ez különösebb nehézséget okozna. (Fűre lépni tilos! Behajtani tilos! Az ablakon kihajolni tilos!) Jórészüket észre sem vesszük. Mégis a „tilos” kifejezést hallva nem egy semleges fogalom jut eszünkbe, leggyakrabban negatív érzelmi reakciót vált ki belőlünk. És ez sem véletlen. Szabadságunk forog kockán. Többnyire csak a korlátot látjuk bennük. A külvilág megszorításait. Környezetünk, társadalmunk, sőt szeretteink elvárásait, türelmetlenségeit. Egy olyan felületet, amin keresztül sebezhetőek leszünk.

Veszítünk valamit. Mi sem tudjuk igazán, hogy mit. Talán a szabadságunk egy darabkáját, de az is lehet, hogy a lelkünkből is kirágnak egy keveset, ha elvárják, hogy tiltások tömkelegének engedelmeskedjünk. Épp ezért lázadunk ellenük.’

‘Minél több lendületünk adódik, annál inkább. A fiatalság jellemzője. Természetesen ez az elhatárolódás nem kizárólagos. Örök lázadozók is léteznek. De az öncélú lázadozás mégiscsak az ifjabb generációk sajátsága. Mindaddig, amíg képesek nem leszünk belátni, hogy a „tilos” így önmagában pusztán egy semleges fogalom. Mindig adott a lehetőség, hogy mérlegeljünk. Fölösleges minden tiltótáblának ellenállni. Megeshet, hogy valóban nem javallott minden utcán behajtani, sőt, helyenként a füvet sem árt kímélni.’

‘És ettől még nem leszek szegényebb. Törvényeket, szabályokat, vallási előírásokat tarthatok be, nem azért, mert kényszerítenek, hanem mert garancia valamire. Például egy egészségesebb közösségi életre. Meg azért is betarthatom, mert a lelkiismeretem is azt diktálja. Nincs sok olyan törvény, szabály, előírás, tiltás, ami teljesen egyértelmű és megbízható tudna maradni térben és időben. Erre a történelem is szolgál jó pár példával. Épp ezért rendkívül fontos, hogy a szabályok, törvények, tiltások nagy tömegéhez ne elfogultan, sőt, ne is kizárólag lázadozva viszonyuljunk, hanem tekintsük segédeszköznek a lelkiismeretünkre háruló kíméletlen munkához.’

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.



SEO Ajansı