Érzed, hogy Élsz?

okt 21, 2022 by

Érzed, hogy Élsz?

‘Bizony gyenge tud lenni az ember. A gyengeségünk, vagy az önsajnálatunk pedig akkora tud lenni, hogy minden mást eltakar a szemünk elöl, még a társunkat is. Önmagunk előtérbe helyezése az önsajnálattal, és az elvárásainkkal bizony nagyon nagy terhet ró a másik félre, akitől a megoldást várjuk. De vajon miért nem teszünk mi magunk a megoldásért egy lépést sem? A helyzet az, hogy az ember alapvetően lusta, és a minimumra törekszik. Csak annyit akar elvégezni, megtenni, mondani, amit nagyon muszáj, ami könnyen megtehető, amiért nem kell fáradozni, külön foglalkozni vele, ami nem izzadságos munka. Csak ami könnyen jön, éppen hogy törődni a dolgokkal. Ám a kis befektetéssel csak kis eredmény érhető el. Érdemes ezt fontolóra venni. Nos, aki elszánja magát a nagyobb lépésekre, az könnyedén veszi az áldozatvállalás, vagy lemondás kérdését is.

Mert minden, ami áldozat, vagy lemondás a másik emberért, vagy a kapcsolatért, az meg fog térülni az erősebb kötelék formájában’.

‘Az áldozatvállalás, a lemondás, egyfajta szövetségkötés. Annak a kimondása, hogy fontos vagy a számomra, és szeretlek. De hát éppen erre vágyunk, nem? Nos, aki elszánja magát a nagyobb lépésekre, az könnyedén veszi az áldozatvállalás, vagy lemondás kérdését is. Mert minden, ami áldozat, vagy lemondás a másik emberért, vagy a kapcsolatért, az meg fog térülni az erősebb kötelék formájában. Az áldozatvállalás, a lemondás, egyfajta szövetségkötés. Annak a kimondása, hogy fontos vagy a számomra, és szeretlek. De hát éppen erre vágyunk, nem? Szeretnél elégedettségben, boldogan élni? Akkor hozz érte áldozatot. Ne félj attól, hogy ettől kevesebb leszel, mert éppen fordítva történik, gazdagabb leszel ezektől az áldozatoktól. A másik ember visszajelzései, a találkozás öröme, az együttlét, az érintés, minden áldozatodért kárpótolni fog’.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.



SEO Ajansı