Hit és küzdelem

“Krisztussal való járás nem csak “móka és kacagás”. Ez az igazság sokak számára, akik nemrég tértek meg, és akiknek esetleg rossz képet vázoltak fel a megtérés utáni életről, sokkolóan hat. Ők úgy gondolták, hogy megtérés után “Sátán már nem találhat fogást rajtuk”, védelmet élveznek, vagy az emberek majd viszonozni fogják a szeretetet, amit ők sugároznak, az élet könnyebb lesz, ugyanaz a rózsaszín köd lebegi majd körbe őket, ami a megtérés és a keresztség során tapasztalható volt… Aztán visszacsöppenve a hétköznapokba, rájönnek, a keresztény ember gyakran kerül szembe olyan nehézségekkel, amilyenekkel korábban nem találkozott. Ez egyetlen, nagyon egyszerű okból van így: Sátán nem vette le rólunk a kezét megtérésünkkor, sőt, jobban támad, mint korábban. Miért ne tenné? Nem akarja, hogy kicsússzunk a markából. De ezzel nincs is semmi gond, mert a megerősített támadáshoz megerősített védelem is jár.
Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Egyház, az emberiség nagy kéréseiért.
- Nincs más Név! Dicséretek
- Dicsérünk, imádunk! Dicséretek
- Atyánk Eléd járulunk! Dicséretek
- Halleluja! Dicséretek
- Én még mit sem tudtam Rólad Dicséretek
- Megtört a teste Dicséretek
- Tudom, az Úrnak terve van velem! Dicséretek
- Köszönöm Úr Jézus Krisztus! Dicséretek
- A Szent Szellem leszáll Dicséretek
- Van egy édes Szellem e helyen Dicséretek
- Te vagy váltságom és menedékem! Dicséretek
A szenvedése alatt Pál nem önmagában és a nagyszerű problémamegoldó képességében bízott, hanem Istenben. Nem mondta senki, hogy a hit csupán hit: hinni Istenben nem csak azt jelenti, hogy nagy igazságokat fogadunk el az életről és a boldogságról, lebegve a rózsaszín ködben. A gyakorlat azt mutatja, hogy bizony sokszor küzdeni kell — főként önmagunkkal! — Krisztusért. A jó hír viszont az, hogy ebben a küzdelemben segítenek a testvérek, és maga a Mester is: úgy, ahogyan Pál is megtapasztalta Filippiben.
“Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.”