JövőKép

aug 24, 2022 by

JövőKép

>Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy a víz, a levegő, a talaj az emberi élethez nélkülözhetetlen források. Ezek hosszú idő alatt kialakult és egyensúlyba jutott biogeokémiai körfolyamatoknak köszönhetően olyan erőforrások, amelyek megújulásra képesek. Az emberi tevékenység azonban erősen veszélyezteti ezek megújuló képességét, hiszen az emberi szükségletek és említett környezeti elemek “teherbírása” közötti környezeti egyensúly attól függ, hogy az egyes emberek mennyit “használnak föl” belőlük. Ebből következik, hogy a hosszú távú egyensúlyt nem csak az határozza meg, hogy hány ember használja az erőforrásokat, hanem az is, hogy egyenként mennyit használnak föl belőle. A fokozódó gazdasági növekedés azonban csak fokozódó egyéni fölhasználással biztosítható, ez pedig az említett egyensúlyt a természeti források kimerülésének irányába tolja el.

Ennek jelei már egyértelműen mutatkoznak.

  1. Túl A Varázshegyen Nox

Földünk felszínének négyötödét víz borítja, ezért szinte hihetetlennek tűnik a hétköznapi ember számára, hogy egyes előrejelzések szerint bizonyos területeken komoly vízhiánnyal kell számolni a harmadik évezred elején. Az emelkedő emberi szükségletek lassan elérik a felhasználhatóság maximumát. Ennek azonban a környezeti problémákon túl súlyos társadalmi, politikai, gazdasági következményei lehetnek. Földünk légkörével hasonló jellegű problémák merülnek föl, mint a vízzel kapcsolatban.

Hasonlóan a vízhez, nem csak mennyiségi problémákkal kell szembenéznünk. Jelentős változások következnek be Földünk légkörében. Csökken az ózon-koncentráció, amelynek következtében fokozódik a Föld felszínére jutó káros ultraibolya-sugárzás, növekszik az üvegház hatású gázok mennyisége, melynek eredményeképpen globális klímaváltozás következhet be.


Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.