Megölni egy papot

Júl 16, 2022 by

Megölni egy papot

1984-ben egy lengyel papot öltek meg. Feneketlen gyűlöletre utaló, nehezen felfogható brutalitással, szétroncsolva, szinte péppé verve és vízbe fojtva a mindössze harminchét éves férfit. A katolikus hagyományaira oly büszke kelet-közép-európai országban, melynek egyik fia akkor már hat éve Péter apostol utódjaként szolgálta az egyházat. Elsőként e sokat szenvedett nemzetből. II. János Pál pápa ekkor már túlélője volt egy merényletnek, melyet a történészek szerint a KGB megrendelésére hajtottak végre.

A meggyilkolt Jerzy Popiełuszko bűnét a hatalom szemében különösen a hazáért felajánlott miséi és az azokon elhangzott prédikációi jelentették. A rászorulók segítésében és a Szolidaritás-mozgalomban egyaránt tevékeny részt vállaló pap ezeken az alkalmakon is egyenes és a hitre segítő szavaival tartotta a lelket az emberekben.

S nem csak a varsói acélmunkásokban, akik felkérték, legyen a lelkészük, hiszen kezdettől mindenfelől érkező ezrek akarták élőben látni-hallani a fiatal lelkipásztort. A keresetlen szavú prófétát, aki távolról sem forrófejű vagy halálvágyó forradalmár volt, de tisztában volt vele, mi vár rá. Lelkületét híven mutatja, hogy amikor a mise ahhoz a mondathoz ért, hogy „köszöntsük egymást a béke jelével”, ő mindig hozzátette: „és ne engedjük, hogy a gyűlölködés vezessen bennünket”. Bevetésre kész rohamrendőrök gyűrűjében.

Többszöri próbálkozás után sikerült eltenni láb alól Popiełuszkót. Előbb például kis híján „autóbalesetek” áldozata lett, ahogy más lengyel papok. Szerettei megszervezték a védelmét. Végül a belügyi vezetés legmagasabb szintjéről kiindult akció során végzett vele három állambiztonsági ember

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.