Hiszek Őbenne

Sze 18, 2021 by

Hiszek Őbenne

‘Milyen Istenben hiszek? Milyen ez az Isten? Nagyon csendesen, halkan kérdezzük meg magunktól: elméleti Istenünk van-e nekünk, vagy élő Istenünk? Azt, hogy nekem filozófiai, eszmei Istenem van-e vagy élő Istenem, onnan tudhatom meg, hogy mihelyt élő Istenem lett, megváltozott az életem. „A hit az egész emberi személyed kötődése az önmagát kinyilatkoztató Istenhez.” A szűzanya kötődik Istenhez, ahhoz az Istenhez, akit az angyali üdvözletben megismert. Megváltozott az élete. Isten ott kezdődik, ahol az ember végződik. „Az embernek legnemesebb ereje az értelme. Az értelem legfőbb célja Isten megismerése”. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Az embereknek keresniük kell Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincsen messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Isten szívesen keresteti magát – erőfeszítésünk a mi javunkra válik. Csak Istenben lehetsz egész, mert belőle szakadtál ki. Ő adott téged önmagadnak, hogy visszaadhasd neki magadat. Isten nem uralkodik rajtunk: vár minket…’


‘Minden ember a saját szemszögéből látja Istent. Isten csak annyira képes megnyilatkozni az embernek, amennyire az ember átalakul. A vallást közeli vagy távolabbi kapcsolatba hozni a félelemmel, rettegésből lehorgonyozni Istenben, ez egyszerre jelenti Isten és ember tagadását. Abban a pillanatban, hogy Isten már nem felszabadító tapasztalat számunkra, hamis istenné vált. Milyen tapasztalat számodra a „Hiszek egy Istenben” mondat? A szűzanya megtanít arra, hogy nem beszélni kell Istenről, hanem élni belőle… Nem az nyugtalanító, hogy az ember Istenné akar válni – hiszen ez a hivatása –, hanem az, hogy Istenből hamis Istent csinál. Akinek hamis Istene van, annak élettelen a „Hiszek egy Istenben” imádsága.’

‘Az Isten-lét ezentúl nem uralkodást jelent, hatalmat mások leigázására, az Isten-lét ezt jelenti: önmagát adja, mértéket nem ismerve. Ha megrendült a hited Istenben – nézz utána – eddig milyen Istenben hittél? A szűzanya döbbenettel tapasztalja: Isten egészen más! – Isten ezen másságába kellene beöltözzünk. Mindent elveszíthetünk, mindentől megfoszthatnak az életben, de az, ami belül van, az a miénk marad örökké. Isten akkor is világosság, ha behunyjuk előtte szemünket, és cél akkor is, ha nem őt keressük… Istent nem keresni vagy megtalálni kell, hanem megvalósítani! Isten szeretete nemcsak körülvesz bennünket, hanem teljesen átitat minket… Én hiszek ebben az Istenben! Én ebben az Istenben hiszek!’

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.