A járvány, ami megrázta a világot

máj 29, 2021 by

A járvány, ami megrázta a világot

Korunk rendkívül és legmegdöbbentő története ez. Egy vírus, amely csupán fél évvel a felfedezése után szinte a világ összes országára jelentős hatást gyakorolt: már több mint 7 millió embert megfertőzött, mintegy 400 000 halálesetet okozott, a globális piacokat gyakorlatilag parkolópályára tette, válságba taszította a világgazdaságot és a megszokott életünk megváltoztatásával fenyeget. A tényfeltáró dokumentumfilm a pandémia terjedésének drámai történetét mutatja be, felkutatva annak eredetét és útját a kínai Vuhantól egészen küszöbünkig az Egyesült Királyságban, illetve azon is túl… Ha arra vár, hogy a koronavírus majd teljesen eltűnik a Föld színéről, rossz hírünk van. Egyetlen világjárványért felelős betegséget sikerült eddig eltörölnünk, ez pedig a himlő. Az emberiség szenved a régóta velünk élő betegségektől, a klímaváltozás, a globális légi utazások és az ökológiai zavarok korában ugyanakkor ezt új betegségek megjelenése is súlyosbítja.


A megelőzhető és gyógyítható betegségekkel sem tudunk mindig elbánni: a pestis, az emberiség történelmének leghalálosabb kórja az idei évben is szedett áldozatot. Az ötezer éve velünk élő betegség legalább hatszáz éven át tért vissza nagyjából évtizedenként, hónapokig vagy akár évekig tombolva.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.



SEO Ajansı