The Shoah

Sze 4, 2018 by

The Shoah

A nácik 1933. január 30-án kerültek hatalomra, a félmillió németországi zsidó üldözése ekkor kezdődött. Hitler nem titkolta zsidók iránti ellenérzését; az 1925-ben kiadott Németország és az elleni világméretű összeesküvés szervezőiként írta le őket, akiket ki kell űzni az ország politikai és szellemi életéből. A kiirtásukról nem írt, de visszaemlékezések szerint négyszemközt már beszélt róla: Joseph Hell újságíró visszaemlékezései szerint 1922-ben ezt mondta neki: “Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon, – amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól”

A Holocaust jelentése a Biblia görög fordításában „égő/egészen elégő áldozat”, átvitt értelemben pedig: „ami a tűzben pusztul el”.

  1. Remembrance The Shoah

Jelentése azonban az angol változatban a következőképp értendő: a náci Németország programja a zsidó nép kiirtására. Széles körben elterjedt még a soa kifejezés is, angolul shoah, („szerencsétlenség”, „csapás”,” megsemmisítés”) ugyanis a háború után megmaradt zsidó közösségek – köztük a magyar zsidóság is, mely a vészkorszak elnevezést választotta – ezen terminust tartották legmegfelelőbbnek.

Az említett értelmezés szerint a Holocaust 12 évig tartott méghozzá a nácik 1933 –as németországi hatalomra jutásától a második világháború 1945 –ös befejezéséig. A korabeli Európában a jelzett időszakban nagyjából 11 millió zsidó élt, közülük 1933 és 1945 között körülbelül 5-6 milliót gyilkoltak meg a nácik és kollaboránsaik.

Dr. Josef Mengele

Hitler egyik leghőbb vágya volt a tökéletes német faj megteremtése. A hibátlan, egészséges árja gyártásához azonban rengeteg orvosi kísérlet szükségeltetett, melyhez a Führernek sikerült megnyernie a legkiválóbb német orvosokat, egészségügyi szakemberek.

Victims

Dr. Carl Clauberg

Az emberkísérletek lebonyolítása nem ütközött különösebb technikai akadályba, hiszen a koncentrációs táborok foglyai alapanyagul szolgáltak az orvosi kutatásokhoz. Az orvostudomány céljait szolgáló embertelen kínzások folytak többek között Dachauban, Buchenwaldban és Ravensbrückben is.

A Victim

Dr. Herta Oberheuser

A dachaui táborban Siegfrid Ruff, Georg August Weltz és Hans-Wolfgang Romberg arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi történik a több ezer méter magasból hideg vízbe zuhanó pilótákkal. A kísérletek során a szenvedő alanyokat jéghideg vízbe dobták, miközben dokumentálták a szervezet reakcióit.A buchenwaldi lágerben Erwin-Ding Schuler doktor azt vizsgálta, hogy a önkéntes szervezete hogyan reagál a tífusz ellen beadott oltóanyagra.

A Victim

Dr. Karl Brandt

A ravensbrücki táborban fiatal, csinos lengyel nőket választottak ki a kísérletekhez, akiket csont transzplantációnak, valamint olyan operációknak vetettek alá, melyek során szándékosan elfertőzték a sebeket. Az orvosok az emberi szervezet és a tűrőképesség határait tesztelték a kísérletekben.Emberiség ellen elkövetett bűn vádjával a háború után a nemzetközi bíróságok nemcsak politikusokat, katonai vezetőket, hanem orvosokat is a vádlottak padjára állítottak. Az orvosper 1946. december 9-én Nürnbergben, az amerikai katonai bíróság előtt kezdődött meg. A vádlottak padján 23, a haláltáborokban, a kutatóközpontokban, laboratóriumokban tevékenykedő orvos állt.

A Victim

Az 1947. augusztus 20-ig tartó perben a három nem orvosi végzettségű bűnös mellett Karl Brandtot, Hitler orvosát, Karl Gebhardtot, Himmler orvosát, Waldemar Hovent, a buchenwaldi tábor vezetőorvosát és Joachim Mrugowsky-t, a Waffen-SS Higéniai Intézetének igazgatóját halálra ítélték. A többiek börtönbüntetést kaptak, illetve néhányan a tárgyalás befejeztével szabadon távozhattak.

In memory of 6,000,000 Jews killed by the Nazis during World War 2. In 1933 nine million Jews lived in the countries of Europe that would be military occupied by Nazi Germany. By 1945 two out of every three Jews had been killed. 1.5 million children were murdered – more than 1.2 million Jewish children, tens of thousands of Gypsy children and thousands of handicapped children.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.