Dániel könyve

dec 21, 2016 by

Dániel könyve

Dániel könyve a Biblia Ószövetség része, annak második legkésőbbi eredetű könyve. Olyan kánoni irat, amelyet a keresztények a prófétai könyvek között tartanak számon, míg a zsidók nem sorolnak a prófétai könyvek közé. A 14 fejezetből álló könyv első 12 fejezete kezdettől fogva a kánonban szerepel, míg utolsó két része (a Bél sárkányról és Zsuzsannáról szóló rész) csak később került a kánonba. Az első 12 fejezet héberül és arámul íródott, míg a 13-14. rész fellelhető legrégebbi szövege ógörög. Ez utóbbi 2 rész a deuterokanonikus könyvek közé tartozik. A könyv első része Dánielnek és három társának a bábeli királyi udvarban játszott szerepét beszéli el, akik a pogány környezetben is megtartják a zsidó étkezési és vallási szokásokat és terjesztik JHVH, az egyedüli Isten vallását. Természetfeletti és rendkívüli dolgokat művelnek (megmenekülnek a tüzes kemencéből, Dánielnek nem esik bántódása az oroszlánok vermében), Dániel álmokat fejt és látomásokat magyaráz (a királyi mulatozás közben misztikus kéz jelenik meg és ír a falra).


A könyv második része apokaliptikus látomásokat tartalmaz. E látomások mondanivalója, hogy miként pusztulnak el az istentelen nagy világbirodalmak. A Dániel könyve jelenlegi kánoni formája vagy annak egy része Kr. e. 167-164 között keletkezett, a hellenizációs kísérlet idejében. Elképzelhető az is, hogy a könyv első része korábban – más szerző által – íródott, mint a második. A keltezés idejének meghatározását két dolog nehezíti meg: az egyik a történelmi utalások kezelése, a másik pedig a három nyelv használata. A legsarkalatosabb kérdés az, hogy a részletgazdag, egyértelműen a Kr. e. 2. században élt IV. Antiokhoszra utaló 11. fejezetet 400 évvel korábbi keltezésű jövendölésnek kell-e tekintenünk. A feltehetően Kr. e. 2. századi keletkezése ellenére Kr. e. 605-ben kezdi a történetet.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.