Misztrál – Babits
A magyar és az európai néphagyományból, az énekelt vers sok évszázados történetéből és a populáris modern műfajokból egyaránt táplálkozó zenei anyag színességét Babits Mihály 1909-ben megjelent Levelek Írisz koszorújából című első kötetének alapvető metaforája ihlette, amely a színeire bomló fehér fény sokszoros metaforájával jeleníti meg a világ összetartozó sokszínűségét. (A kötetből több vers is szerepel az összeállításban. A főleg akusztikus hangszereken előadott, vokálisan gazdag és változatos zenei lemez méltó közvetítője lehet Babits Mihály européer és jellegzetesen magyar költészetének, amelyben az antik versformák, a nyugat-európai verselés és magyar költői hagyományok szerves egységben mutatkoznak meg. A válogatásban az életmű több verscsoportja szerepel: a költő-, a művészszerep hatalmas ívű erkölcsi, etikai kérdéseit taglalók, az írástudók felelősségét felvetők, a kereszténység szellemiségét tükrözők és a lírai képeket megjelenítők. A zenei feldolgozások egyik célja, hogy Babits Mihály sokszínű, helyenként nehéz költészetét közelebb hozza a mai kor emberéhez.
[mp3player width=250 height=300 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=bab.xml]
„A vers nem marad ugyanaz előadva, ami olvasva volt: és nem szabad ugyanazon szempontok szerint tekinteni többé. A napfényben egyszerre átváltozik a táj. Néha egészen igénytelen pusztaság váratlan fölragyog, máskor nem bírja a vidék a napfényt, banálissá válik, ami előbb, az árnyék csendjében még szívünkre hatott. Napfényben nem ugyanaz a szép vidék, ami árnyékban. E világon mindenütt azt látjuk, hogy kész és tökéletes egységek is továbbépülhetnek és kiegészülhetnek, még nagyobb egységekké. Az Isten művészete is ezen az elven alapul: mért ne alapulhatna ezen néha az embereké is? Minden sejt magában egy kész és egész szervezet: mégis kiegészülhet tovább, nagyobb szervezetté. Tény az, hogy az előadó is kényszerül egészen újat adni a költő művéhez, mint az illusztrátor: olyan valamit, amit a költő nem mondott és nem is képzelt el és nem is gondolt rá, hogy elképzeljük. Kényszerül kiegészíteni a költő művét, bármily teljes és kész az már magában, és a jó előadó ösztönösen úgy fogja ezt a kiegészítést megcsinálni, hogy új művészi eredmény áll elő, nem azonos a költő művével, de nem is egészen idegen attól.“
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre”
