Addikció

okt 22, 2014 by

Addikció

Ez a betegség hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik. A szenvedélybetegség kialakulásának számos oka van. Az hozzászokás szempontjából minden, a személyiség harmonikus fejlődését akadályozó tényező kockázatnak számít. Fontos szerepe van a személyiségfejlődés korai szakaszának, a kora anya-gyermek kapcsolatnak és a kisgyermekkorban lezajlott traumáknak. A meghitt emberi kapcsolatok hiányából, illetve például a munkahelyi vélt vagy valós sikertelenségből származó szorongást és feszültséget enyhítheti a beteg a szenvedélybetegség felé vezető út lépéseivel.

A szenvedély kialakulásának különféle hatásai mellett nem elhanyagolható a véletlenszerű események szerepe sem, tehát a betegek kórelőzményét nem lehet kizárólag előregyártott sémák alapján megítélni. A probléma felismerését és értékelését tovább bonyolítja, hogy az addikciók (azaz betegség) és a hétköznapi szokás közötti határ egyáltalán nem éles, és népcsoportonként is változó. Az ember egyébként is szokások erdejében éli életét, és ragaszkodik ahhoz, ami számára jó.

Hozzászokik ételekhez, eszközökhöz, kényelemhez vagy éppen kényszerű kényelmetlenségekhez, és szokásai alapján választ, cselekszik. A szokások célszerű dolgok, de csak addig, amíg segítik a hétköznapokat, és nincsenek az egyén kárára. Ha már kialakult a hozzászokás, az toleranciával (növekvő adag kell azonos hatáshoz), szenzitizációval (szer hatása intenzívebbé válik a rendszeres fogyasztás révén) és dependenciával (függőség, elvonási tünetek) jár. A szenvedélybetegséget a dependencia kialakulása jelzi.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.