Jézus Krisztus [2]

jún 16, 2014 by

Jézus Krisztus [2]

Krisztus idejében azt a települést, amelyben az ifjak vallásos neveléséről nem gondoskodtak, Isten átkától sújtottnak tekintették. A tanítás mégis formálissá vált, és a hagyományok jórészt kiszorították az Írásokat. Az igazi nevelés arra indítja a fiatalokat, hogy “keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák”. A zsidó tanítók figyelmét azonban a ceremóniák kötötték le. A tanulók olyan értéktelen ismereteket halmoztak föl, amelyeket a mennyei magasabb iskolában nem ismernek el. Az Isten szavának személyes elfogadásából fakadó tapasztalatnak nem volt szerepe az oktatási rendszerben. A tanulókat annyira lefoglalták a külsőségek, hogy nem maradt egy-egy csendes órájuk, amit Istennel tölthettek volna. Nem hallották meg szívhez szóló szavát. A tudást keresték, de közben elfordultak a bölcsesség Forrásától. Istennek szánt szolgálatukból a leglényegesebb dolgok kimaradtak, a törvény alapelvei elhomályosultak. Amit sokan felsőbb szintű nevelésnek tekintettek, éppen az volt az igazi fejlődés legnagyobb akadálya. A rabbik oktatása nyomán az ifjúság képességei nem bontakozhattak ki. Gondolkodásuk megbénult és beszűkült.

A gyermek Jézus nem járt a zsinagóga-iskolákba. Édesanyja volt első földi tanítója.

Az ő ajkáról és a prófétai tekercsekből tanult a mennyei dolgokról. Most, anyja ölében pontosan azokat a szavakat hallotta, amelyeket Ő maga mondott Mózes által Izraelnek. Akkor sem kereste a rabbik iskoláit, amikor átlépte az ifjúkor küszöbét. Nem volt szüksége arra, hogy ilyen forrásból szerezze ismereteit, mert az Ő tanítója Isten volt.

A Megváltó szolgálata során felmerülő kérdés: “mi módon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?”, nem azt jelenti, hogy Jézus nem tudott olvasni, hanem hogy nem tanult a rabbik iskoláiban. Ismereteit úgy szerezte, ahogyan mi is megtehetjük. Az Írásokban való alapos jártasságából látható, milyen szorgalommal szentelte gyermekéveit Isten szavának tanulmányozására. Isten teremtett műveinek nagy könyvtára is nyitva állt előtte. Ő, a mindenség teremtője, elmélyült azokban a tanításokban, amelyeket Ő maga írt a földre, a tengerre és az égboltra.

Related Posts

Tags

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.



SEO Ajansı