Keltsd életre
„A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot.” – Hallgatjuk, olvassuk, de tudod, hogy mi a vers? A vers meghatározott ritmusnak alárendelt szavak logikus összecsengése. Ez más terminussal szabályos ütemű zenei mondat. Vers és próza egyedül ritmikus formálásában különbözik egymástól.
[mp3player width=250 height=300 config=fmp_jw_widget_config.xml playlist=vers.xml]
A beszéd hangjainak szabályos váltakozása. Elsősorban a ritmus adja a versnek az élet szívdobogását, a vérkeringés test-melegét”, s e ritmus leglényegesebb sajátossága a kötöttség. A költő mondanivalóját a metrum ritmusigényéhez szabja; nyelvi anyaggal tölti ki s eleveníti meg a benne lüktető, egész énjét átjáró metrumot. A vers tehát nem egyéb, mint a nyelv hangtani elemeiből alkotott ritmus.
